Sherlock Holmes Stockholmban (9-12 éveseknek)

A híres nyomozó ismét összehívja segítő csapatát: a Baker street-i portyázók bandáját (a kalandtúrázókat). A segítségüket kéri a nyomozásban, mivel ő máshol nyomoz.
A résztvevők feladata nem egyszerű, mert meg kell találniuk a stockholmi állatkert elrabolt állatait, és leleplezni a gonosztevőt. Egy másik szálon is nyomozás folyik, a bűnjelek és a rendelkezésre álló információk alapján állomásról állomásra egyre közelebb jutnak a résztvevők a megoldáshoz, s bűnöző leleplezéséért öt fabatka nyomravezetői jutalom jár a csapatnak.

Sherlock Holmes Londonban (12-15 éveseknek)

A híres nyomozó ismét összehívja segítő csapatát: a Baker street-i portyázók bandáját (a kalandtúrázókat). A segítségüket kéri a nyomozásban, mivel ő máshol nyomoz.
A nyomozás a híres főváros nevezetességeinek meglátogatása közben folyik, a résztvevők egymással versengenek, hogy ki tudja előbb leleplezni az elkövetőt. Közelebbről megismerkedünk a híres nyomozóval is, a róla elnevezett múzeumban tett látogatás során. Ezután a csapattagoknak kell rájönniük arra, hová vezetnek a nyomok, a nevezetes helyeken rejtvényeket kell megfejteniük, így  tudják leleplezni a gonosztevőket.

Sherlock Holmes Párizsban (12-15 éveseknek)

A híres nyomozó ismét összehívja segítő csapatát: a Baker street-i portyázók bandáját (a kalandtúrázókat). A segítségüket kéri a nyomozásban, mivel ő máshol nyomoz.
Újabb híres főváros, újabb bűntények sorozata várja a gyerekeket. A bűnöző széttépett térképdarabokkal üzent a tettestársának, azt remélve, hogy így a helyszín titokban marad. A csapattagok mégis az elkövetők nyomára bukkannak.
Téma EMOJI
(5-8 éveseknek)
Nagy Utazás – Párizs
(8-10 éveseknek)
Miénk ez a Cirkusz!
(8-10 éveseknek)
Időpont 2018. 06. 18 - 06. 22.
Helyszín Margitsziget Margitsziget Margitsziget
Rövid Leírás A gyerekek által kedvelt figurák a vidám nyomozások során a kalandtúrákban is fontos szerepet kapnak. Az alkotóműhelyben az érzelmet kifejező figurák megtalálják a helyüket a különböző használati tárgyakon. A híres főváros nevezetességei minden nap más és más „bűnténynek” adnak helyszínt, a táborozók csapatjátékok keretében göngyölítik fel az eseteket. Az alkotóműhelyben Párizs hangulatát idéző tárgyak készülnek. A cirkuszi előadások és mutatványok a kalandtúrák témái, miközben a táborozók maguk is mutatványosokká változhatnak... Az alkotóműhelyben mindenki elkészítheti kedvenc állatát és cirkuszi előadóművészét.
Téma Tengerlakók
(5-8 éveseknek)
Mobil/Film/Margitsziget
(14-18 éveseknek)
Sárkánykaland
(9-12 éveseknek)
Időpont
Helyszín Margitsziget Margitsziget
Rövid Leírás A kalandtúrákon a szemfüles táborozók feladata a víz alatt rejtőzködő élőlények előkerítése, miközben játékosan megismerkednek érdekes tulajdonságaikkal, szokásaikkal is. Az alkotóműhelyben vízi állatok elevenednek meg. Hozz ötletet és tanulj hozzá profiktól filmes alaptechnikákat! A mozgófilm kurzusunk résztvevői szakmai segítséggel öt nap alatt készíthetik el saját rövidfilmjeiket.
A programok 09.00-16.00-ig tartanak. Meleg ebédet a Champs Étteremben biztosítunk. (Speciális étrend megrendelésére van mód.) Tízórait, uzsonnát kérjük otthonról hozni.
Találkozó: 08.00-08.15 Széll Kálmán tér, 08.15-08-30 Szigeti bejáró, kíséretet délután is biztosítunk.
Az élményhét díja: 27.000,- Ft, mely magában foglalja a programok költségét és a két fogásos ebédet is.
A program minimum 12 gyerek jelentkezése esetén indul. Az e-mail-ben történő jelentkezéseket időrendi sorrendben fogadjuk, a regisztráció az előleg megérkezésének visszaigazolásával egyidőben történik.

Helyszíneink

Margitsziget

Termünk a Margitszigeten, a Pesti oldalhoz közel, a Vadaskerttől kettő percre, a Danubius Nemzeti Hajósegylet épületében található. (Művész sétány hrsz. 23800/5)

Megközelítés BKK-val:
26-os busszal a Parkmozi köz megállótól három perc sétával közelíthető meg helyszínünk. A Margit hídtól érkezők a menetirány szerint jobbra fordulva egyenesen a házhoz vezető útra lépnek. Az épület front oldalát látják meg, a jobb oldalon lesz a bejárat.

Gyalogos megközelítés a Margit híd felöl:
A szökőkút után jobb oldalon mindkét út a helyszínhez vezet: vagy a Duna parton, a futópálya mellett sétálva érkeznek meg, vagy a Champs Étterem mellett elhaladva, az útelágazásnál a jobb oldalit választva a második épületben találnak meg minket. Kényelmesen sétálva 15-20 perc időt kell tervezni az út megtételéhez.
Gyalogos megközelítés az Árpád híd felől:
A Japán kerten keresztül sétálva, a Víztorony mellett bal oldalon elhaladva, balra tartva a Vadaskert után öt percre található az épület, melynek front oldalán túl, az épület túlsó oldalán lesz a bejárat.

Gépkocsival érkezők:
A Margitszigeten autóval keresztülhajtani nem lehet, illetve a szigetre behajtani csak indokolt esetben és csupán behajtási hozzájárulással lehet. A gépjárművel várakozni kizárólag a sziget északi végén, az Árpád híd felöli lehajtó után kialakított, sorompóval felszerelt parkolóban lehet, ennek díja személygépkocsi esetén: 10:00 és 0:00 között 525 Ft, 0:00 és 10:00 között pedig 265 Ft, A 3500 kilogrammot meghaladó össztömegű járművek esetében 10:00 és 0:00 között 1.575 Ft, 0:00 és 10:00 között pedig 795 Ft a parkolási díj. Amennyiben 10 percen belül elhagyja a parkoló területét, nem kell parkolási díjat fizetnie. Ha letelt az első 10 perc, akkor az első 15 perc parkolási díjnak megfelelő összeget kell kiegyenlítenie, a továbbiakban minden megkezdett 15 perc fizetendő. A sziget belseje elérhető a 26-os és a 226-os busszal, amelyekkel a parkolóból tovább lehet közlekedni a belső részek, vagy a Margit híd felé.

A Margit híd felöl érkezők számára várakozási lehetőség nincs, de személyautó behajthat a sorompóig, ahol az utasok kiszállása után lehetőség van megfordulni és kihajtani a Szigetről.

Másik helyszín

Budapest, I. kerület, Batthyány utca 26. szám alatt található a Vízivárosi Klub. A Széna tér irányából a Hattyú utca felöl közelíthető meg. Hét végén a parkolás viszonylag könnyű és ingyenes.

Az épület két szintes, az emeleti részen rendezzük be asztalokkal, székekkel, dekorációval a vendéglátáshoz a termet, a földszinti helyiség pedig eső esetén a programok helyszíne.

A művelődési ház melletti Linzi lépcső vezet fel a kalandtúrák színteréhez, a Bécsi Kapu mellett található Európa Ligethez. A park panorámás, magas várfal övezi, így a legnagyobb hőségben is hűvös és hangulatos környezetet biztosít a kincskeresésekhez.